Gyakori alapanyag nálunk a mogyoróvaj, így mindig van itthon. A bolti verziójáról igen hamar leszoktam, de tényleg, ha valamit, akkor ezt igazán megéri házilag készíteni!

Már több helyen is olvastam, hogy a magvakat áztatni kell fogyasztás előtt. Ez a növényi tejek készítésénél evidens is, de mondjuk egy diákcsemegét nehéz lenne így összehozni. Természetesen kipróbáltam, nem is egyszer. Ehhez a gyakorlatban szükségem lett volna egy aszalóra, amim eleve nincs, így sajnos sütővel kellett megoldanom. Mindig mandulával teszteltem, de valahogy nem lett olyan az íze, mint szerettem volna. Áztattam a megfeleleő ideig, majd szárítottam a sütőben a megadott hőfokon, de nekem egyszerűen volt egy olyan utóíze (és állaga), amit nem tudtam megszokni. Arról nem is beszélve, hogy a sütőt több, mint 12 órán át járatni nem valami környezet és költségbarát, szóval ezt kénytelen voltam csírájában elfolytani. De ha valakinek van ezzel kapcsolatosan már tapasztalata, azt szívesen fogadom:)

Na de itt most mogyoróvaj készül, méghozzá nagyon finom, krémes.
Visszagondoltam hogyan készíettem az első adagot és hogy most hogyan csinálom. Hát ég és föld. Volt, hogy szükségetelen alapanyagokat is használtam és volt, hogy csak simán túl hamar abbahagytam az aprítást. Az igazi finom, krémes mogyoróvajhoz egyetlen alapanyag szükséges, és az a földimogyoró! Bizony!
Mert a mogyoró magában is tartalmaz annyi olajat, hogy azt hozzáadni már ne kelljen.
Szóval szív küldi szívnek, íme a recept!

Hozzávaló:

•500 g földimogyoró

Elkészítés:

♥ A sütőt előmelegítem 180 fokra.
♥ Egy nagy tepsiben jól eloszlatom a földimogyorót, úgy, hogy lehetőleg ne legyenek egymás hegyén-hátán. Amint meleg a sütő behelyezem a tepsit. Ez a legfontosabb folyamat, sosem hagyom felügyeletlenül, mert nagyon hamar odaéghet a magom. Tapasztalataim szerint kb, 5-6 percnél lesz jó. Akkor szoktam kivenni, mikor a csukott sütőhöz hajolva elkezdem picit érezni az illatát illetve látom, hogy “izzadnak” a mogyoró szemek. Ez az olaj, ami sütéskor kiül a tetejükre.
♥ Ha jónak ítélem, kiszedem a tepsit és 10 percet hagyom hűlni. (Ezt azért szoktam, mert az aprítógépem nem bírja a teljesen forrót és szeretném még sokáig használni:)) Amíg hűl, néha picit átmozgatom a szemeket, mert a tepsim még mindig forró, nem szeretném, ha tovább sülnének.
♥ 10 perc után átöntöm a pirított mogyit az aprítógépbe és addig aprítom, amíg krémet nem kapok. Régebben gyengébb gépem volt, így ez a folyamat tovább tartott, mert hagynom kellett visszahűlni félúton. Erre érdemes figyelni, illetve ha úgy van, bizonyos időközönként megállni és az oldaláról a krémet lekaparni.
♥ Hűvös helyen szoktam tárolni, de nem hűtőben.

Itt találsz néhány mogyoróvajas receptet:
QUINOA SZELET
CSOKITALLÉR EPER LEKVÁRRAL ÉS MOGYORÓVAJJAL TÖLTVE

HAJDINÁS AMERIKAI PALACSINTA

Add a szíved, ha tetszett a vegán mogyoróvaj receptem és persze fordulj hozzám bátran, ha kérdésed vagy észrevételed van!
Megtalálsz instagramon és pinteresten is. Jelölj meg, ha elkészítetted a receptem ♥ #foolforplants

Comments are closed.

Pin It